2008. szeptember 28., vasárnap

Zokni kötése 4. - Zokni orra

5. fázis: LÁBFEJ

Folyatjuk a sima kötést, körbe körbe kötünk addig, amíg a próba során a zokni befedi a kislábujjunkat.


6. fázis: ORR-RÉSZ


Itt azt az orr-részt írom le, amelyiket én szeretem használni, ezen kívül létezik még pár fogyasztási mód, esetleg egy későbbi bejegyzésben azokat is bemutatom.

Ennél a fogyasztásnál a munkát 8 részre osztjuk. A fogyasztást mindig a tű elején és közepén végezzük.
Ha a kötőtűkön páratlan szemszám van (mint nálam), akkor még az orr-rész fogyasztása előtt pár sorral kössük össze simán minden tűn az első két szemet, hogy páros szemszámot kapjunk. Nálam így 12-12 szem lesz mindegyik kötőtűn.

A fogyasztás:


1. lépés: elosszuk a szemeket minden tűn 2 csoportba és minden csoport első két szemét simán összekötjük.

2. lépés: minden fogyasztási sor közé annyi sort kötünk, ahány szem a fogyasztások között van.
Például ha a tűn 12 szem van, akkor a fogyasztások között 4 szem áll, tehát 2 fogyasztási sor között 4 sima sort kötünk.

3. lépés: addig fogyasztjuk a szemeket, amíg összesen 8 szemünk marad, azaz minden tűn 2 szem.

4. lépés: elvágjuk a fonalat és áthúzzuk a szemeken, elkötjük alaposan.


Most pedig hátradőlünk és gyönyörködünk a frissen elkészült zokninkban. :)


Ötlet:
a fogyasztás lehet a tű közepén és végén is végezni, így kicsit máshogy fog kinézni a végeredmény, főleg ha a két szem összekötése helyett az átemelés-sima szem-áthúzás fogyasztást csináljuk.

S ami nagyon fontos:
Ne felejtsük el folyamatosan lejegyezni, mikor hány sort és milyen mintát kötöttünk, hogy a zoknink másik párja is ugyanolyan legyen, mint az első! Ehhez segítségül rajozltam egy mintát a Zokni tervezése bejegyzésben.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon profin néz ki, köszi! Kipróbálni még nem tudtam, zoknikötőtűket kell vennem. Vajon itthon is kapható? Biztos, csak meg kell keresni, hogy hol. Nagyon ügyes vagy, csak így tovább! Üdv.: Másik Judit

Andi írta...

"Másik" Judit :-), igen, itthon is kapható zoknikötőtű, én az enyémet a reatex.hu-n rendeltem, de biztosan lehet kapni egy hozzád közeleső rövidáruboltban is, nem tudom, milyen helyen laksz.

Szilda írta...

Na kész az első db zokni. Itt ott fura... De tárom lábán jól áll. Most kötök még egy furát:), hogy egyformák legyenek.
Még egy kérdés felmerült. Fiacskámát kisebb tűvel kezdtem el, így jó lett a passzé, de a kezdősor nem nyúlik olyan jól, mint a passzé később. Mi lehet ennek az oka?

Judit írta...

Szerintem túl szorosan szeded fel a szemeket. Ilyenkor jó megoldás 1 számmal nagyobb tűre felszedni majd a rendes tűvel kötni tovább a fura zoknid. :)

Maczyka írta...

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!! Kb. 7 éve vettem egy kötött zoknis könyvet, hogy majd az uramnak, hah, aztán anyuval (aki tud is kötni :) ) ketten vakartuk a fejünket a sarok leírása felett, majd zokniszár ment levesbe, én meg főttem magamban, hogy a fene fene fene, ez lehetetlen.

És most, igen, igen, igeeeen!! Még nincs teljesen kész, az orra még hátra van, de ott a sarok, teljesen jó, és én nem értem, hogy ezt az egyszerű dolgot hogy lehetett olyan baromi bonyolultan leírni a könyvben :D

Asszem, megyek is a kötődébe hamarost Jucka fonalért ;)

Diagonalt írta...

Szia!

Köszi a leírást.Nagyon megkönnyítetted életem első zokniját.Nemsokára neki is esek a párjának mert fél párral nem megyek messzire.

Eszter

Névtelen írta...

Szia, nagyon örülök,hogy rátaláltam a blogodra, nekem is hasznos.Volt már próbálkozásom zokni és pacsker kötésben de nem sikerültek, most sikerült az első db zoknit megkötnöm, csak ott vagyok tanácstalan, hogy kb hol kezdjem az orr-részt fogyasztani? Elég ha kisujjam tövénél kezdem?

Névtelen írta...

Szia, elnézést a modortalanságomért tegnap nem írtam alá, csak most tünt fel.Megpróbáltam befejezni, így elkészült a prototípus, tényleg nagyon jó a leírásod , mégegyszer köszönöm, most már látom,hogy kb hol kezdjek fogyasztani :))a továbbiakban is sok sikert kívánok :
Szilvi

Jucuu írta...

Szia, örülök, hogy sikerült megkötni! Kicsit késői a válaszom így, én akkor szoktam a fogyasztásba belefogni, mikor a kisujjamat már épp elfedi a kötés. További kellemes zoknikötést kívánok!

Maria Madarassy írta...

Szia, eletem első zokniját kötöm, angol leírás alapján. Màr az orr résznél tartok, és lefogyasztottam két tűre, 12-12 szemre. Na most itt elakadtam, hogy a 'grafting' technika szerint kellene befejezni, hogy lathatatlan legyen az összevarrás, mi is ez? Esetleg tudsz segíteni? Mari

Jucuu írta...

Szia Mari, így kell befejezned: http://www.youtube.com/watch?v=SmgE7YQkrFw

Maria Madarassy írta...

Köszi a gyors segitséget, sikerült is befejezni. Mari