2011. június 10., péntek

Egyik nap gyönyörű

szivárvány volt az égen, én észre sem vettem, hogy előtte csepergett egy kevés eső. A ablakon keresztül lekaptam, a fotó alapján valahol ott a fák mögött lehet a kincs elásva. Nem indultunk megkeresni, mert bár a képről nem derül ki, de ekkor már éjszakába kezdett nyúlni az idő, pontosabban 22.40 volt. Ismét itt vannak a hosszú nappalok és a csillagmentes éjszakák. (Az utcai lámpát még fel sem kapcsolták, ha jól megnézitek a képet.)


Ez a kép is ugyanekkor készült, de nem a minőségét kell figyelni, hanem hogy a fák tetejét még a nap világítja meg... Persze itt nálunk azért lemegy a nap pár órára minden éjszaka, nem lakunk annyira északon, de teljes sötétség már nincs.


A napok rohannak velem, de nem baj, míg ilyen csodaszép idő van, mint ezen a héten. Megjött a nyár néhány hét igazán bosszantó hideg után, s rögtön belecsapott a közepébe. Míg két hete 13 fok volt, most 28-30 is napközben.
Így minden nap, az ovi után nagyjából ez a program:


Napközben pedig ez:


Meg ez:


Megyek is ismét befűteni a festős fazekam alá.