2013. április 17., szerda

Három és feles

Ülök az asztalnál, kötöm a kardigánját, míg ő reggelizik.
Sz: Milyen tűvel kötsz?
Felé fordulok kicsit, ránéz a kötésre, felismerő sóhaj.
Közben én: Kötőtűvel, nem horgolok, hanem kötök.
Sz: Igen, de milyennel?
Jár az agyam, ugyan mire gondolhat egy ötéves, a szemeket már ismeri, biztos arra gondol.
Én: Fordított szemeket kötök, látod.
Sz, már felemelt hanggal: De nem úgy értem, hanem hogy hányas tűvel?
Én: 3 és felessel.
Sz: Oké.

Hmm.

2013. április 5., péntek

Végtelen

Mint minden évben, idén is rámjött a takarókészítés kényszere. Azonban nem sejtettem, hogy az idei ilyen gyorsan elkészül, és mennyire fog tetszeni!
Az ötlet az volt, hogy a sok-sok éve vásárolt vastag sárga fonalamat elhasználjam, mert az eredeti célnak nem felelt meg. Adott volt még pár gombóc még vastagabb zöld fonal, és én naívan azt képzeltem, hogy ebből a két színből kihozok egy nagyméretű takarót. Ahogy haladtam a négyzetekkel, úgy horgoltam egyből egymáshoz őket, és kb. a kilencedik négyzetnél derült ki, hogy a sárga csak 20 darabot fog kiadni, ami önmagában nem elég. Ekkor előkotortam még pár, hasonló vastagságú fonalat, osztottam-szoroztam, tervet készítettem.


Utána már csak a szorgos horgolás következett, ami meglepően gyorsan haladt a vastag fonal miatt, no meg a lelkesedésem is közrejátszott. Úgy egynegyedénél Szilárd kijelentette, hogy ez az övé lesz, hiába van már neki ez és ez is korábbról.


Tudom, hogy nem lett egy szépségkirálynő, láttam én már rengeteg gyönyörű nagyinégyzetes takarót, amiknek a lába nyomába sem érhet ez, de mivel maradék anyagból dolgoztam, és a készlet csökkentése volt a cél, így nem bánkódok emiatt. És azért sem bánkódok, mert a való életben sokkal mutatósabb, mint a képeken, eszméletlen meleg, és a mérete is tökéletes lett, 120x180 cm.
Azért sem bánkódok, mert most már tudom, hogy képes vagyok egy ekkora méretű takaró elkészítésére, szóval ezután jöhet valami igazi, színes, mutatós mintával készült csoda, de azt hiszem, ez már a jövő év zenéje.
A széle egy alpaka szegélyt kapott, hogy ne bökjön annyira a nyakamnál, mikor beleburkolózok, ugyanis maga a takaró nem a legpuhább fajtájú fonalakból készült.


Végtelen
Minta: Wisteria négyzet a 200 Crochet Blocks könyvből
Fonal: főleg Novita Isoveli (75% gyapjú, 25% poliamid), meg néhány tiszta gyapjúfonal, 1617g
Horgolótű: 5.5mm és 6mm

Mínusz 1.6kg a készletből, háromszoros hurráá!